OPTIMA RENDSZER
OPTIMA RENDSZER

Az Optima Rendszer elemei
Az Optima Rendszer segítségével a függőséggel élők az őket támogató szakember közreműködésével olyan megoldások közül választhatnak, amelyek a leginkább alkalmasak a betegségből való felépülésük elősegítésére, illetve az állapotuk optimalizálására, a testi-lelki egészségük helyreállítására, valamint a családi és társas kapcsolataik rendezésének lehetővé tételére.
AZ OPTIMÁLIS ÉLETSTRATÉGIA 6 TITKA
Optimalizáció
A felépülés és az életben való boldogulás szempontjából ideális működés kialakítása
Az Optima Rendszer alapja nem más, mint az optimalizáció, azaz annak a legkedvezőbb működési módnak a szakszerű kialakítása, amely a függőséggel élő egyén életében a felépülést, illetve a testi-lelki-társas egyensúly megteremtését szolgálja. Az átfogó optimalizációs folyamat a felépülni vágyó szenvedélybeteg fizikai állapotának, gondolkodásmódjának, hozzáállásának, érzéseinek, szokásainak és viselkedésének kedvező hatású alakítására egyaránt kiterjed, és minden esetben az adott személy szükségleteivel és igényeivel összhangban valósul meg. Ennek megfelelően a szenvedélybetegségből való felépülést szolgáló optimalizáció keretében a szakember semmilyen irreális elvárást nem támaszt a segítségre szoruló szenvedélybeteggel szemben, és kizárólag az optimális segítségnyújtás feltételeinek megteremtésére törekszik.
Hogy miért kell neked az Optimalizáció?
Mert vágysz a jóra…
Mert jól akarod érezni magad a bőrödben…
Mert eleged van az érzelmi hullámzásból…
Mert ragaszkodsz ahhoz, ami joggal jár neked…
Mert szeretnéd, ha újra bíznának benned…
Prevenció
A felépülés és az életben való boldogulás szempontjából káros folyamatok megelőzése
Az Optima Rendszerben a prevenció elsősorban a veszélyzónába kerülés megelőzésére szolgál. A megelőzést segítő eljárás keretében alkalmazott praktikus módszerek segítségével megakadályozható, hogy a szenvedélybetegségből tartósan felépülni vágyók életében teret nyerjenek mindazok a gondolatok, érzések és tevékenységek, amelyek megnehezíthetik a motiváció és a józanság melletti elköteleződés biztosítását, és ezért veszélyeztethetik az optimális állapot fenntartását. Esetleges szerhasználat esetén pedig a prevenció legfőképp a tartós szerhasználat meggátolását és az optimális állapot helyreállítását célozza.
Hogy miért kell neked a Prevenció?
Mert nem akarsz visszakerülni a padlóra…
Mert nem szeretnél újra kiszolgáltatottá válni…
Mert élvezed a józanságod…
Mert büszke vagy a józanságodra…
Mert jó újra bízni és hinni önmagadban…
Terápia
A felépülés és az életben való boldogulás szempontjából megfelelő kezelési módszerek alkalmazása
Az Optima Rendszerben maga a terápia a szenvedélybetegségből való felépülést optimálisan elősegítő különféle kezelési módszerek integrált és személyre szabott alkalmazásából áll. A tudományoson is bizonyított hatékonyságú és eredményességű tanácsadási és pszichoterápiás módszerek széles tárházából minden esetben azoknak az igénybevételére kerül sor, amelyek a legmegfelelőbbek a segítségre szoruló egyén állapota, szükségletei és céljai szempontjából. A terápiás beavatkozások kivétel nélkül annak tudatában történnek, hogy a szakszerűség és a rugalmasság alapvető feltételét képezi a felépülési folyamat sikerének.
Hogy miért kell neked a Terápia?
Mert esélyt szeretnél a gyógyulásra…
Mert gyötrő testi-lelki tüneteid vannak…
Mert nem akarsz belehalni a függőségedbe…
Mert felismerted, hogy segítséggel könnyebb…
Mert jólesik, ha csak veled foglalkoznak…
Intervenció
A felépülést és az életben való boldogulást szolgáló hozzátartozói közbeavatkozás
Az Optima Rendszerben az intervenció alkalmazására abban az esetben kerülhet sor, ha a függőséggel élő egyén nem tartja magát szenvedélybetegnek, és elutasítja a kezelés gondolatát, a hozzátartozói viszont szükségét érzik annak, hogy kezeltesse magát. Ilyenkor a szakember felkészíti az érintett hozzátartozókat egy olyan speciális beavatkozására, amelynek segítségével a család képes lehet úgy alakítani a körülményeket, hogy a függőségben szenvedő családtag elutasító hozzáállása megváltozzon, és az illető mégis elfogadja a számára felkínált segítséget.
Hogy miért kell neked az Intervenció?
Mert fontos neked a szeretted sorsa…
Mert a könyörgés, fenyegetőzés nem vált be…
Mert tudod, hogy a szeretted képes megváltozni…
Mert nyugalomra és biztonságra vágysz…
Mert önmagaddal is törődni akarsz…
Motiváció
A felépülést és az életben való boldogulást elősegítő szakszerű ösztönzés
Az Optima Rendszerben a motiváció elsősorban azoknak a gondolatoknak és érzéseknek a felébresztését és kiaknázását hivatott lehetővé tenni, amelyek a rendszeres szerhasználatról való leszokást elősegítő, illetve a józan életvitel melletti elköteleződést megerősítő tudatos viselkedésre ösztönzik a szenvedélybeteget. A fokozott tudatosság ugyanis fokozhatja a felépülés érdekében tett konkrét lépések hatékonyságát és eredményességét.
Hogy miért kell neked a Motiváció?
Mert szükséged van egy kis biztatásra…
Mert néha legszívesebben feladnád…
Mert nem jó elbizonytalanodni…
Mert időnként nehezedre esik uralkodni magadon…
Mert csak egy hajszál választ el az elköteleződéstől…
Adaptáció
A felépülést és az életben való boldogulást lehetővé tevő alkalmazkodási képesség kialakítása
Az Optima Rendszerben az adaptációt elősegítő módszerek az alkalmazkodási képesség kialakítására, illetve fejlesztésére szolgálnak. Erre a praktikus képességére hagyatkozva ugyanis a felépülni vágyó szenvedélybeteg szerek igénybevétele nélkül is hatékonyan tud megbirkózni a mindennapos kihívásokkal. A változó körülményekhez való megfelelő alkalmazkodás pedig jelentős mértékben hozzájárul mindazon optimális feltételek megteremtéséhez, amelyek a testi és lelki harmónia alapját képezik.
Hogy miért kell neked az Adaptáció?
Mert érdekel az alkalmazkodás titka…
Mert józanon akarsz boldogulni…
Mert jó lenne sikeresnek lenni…
Mert szeretnéd, ha a kapcsolataid jól működnének…
Mert ha van 1 problémád, és iszol/drogozol, már 2 problémád van…