Fejlődési zóna

Felkészülési tartomány

Felépülési zóna: Fejlődési zóna
Tartomány: Felkészülési tartomány

Az általad igaznak minősített állítások alapján arra lehet következtetni, hogy a szenvedélybetegségből való felépülés szempontjából a gondolataid és a viselkedésed olyan jegyekkel bírnak, amelyek általában a Fejlődési zóna Felkészülési tartományába sorolható egyénekre jellemzőek. 

  • A problémáidat felismerted…
  • A megoldásokat érdemes keresned…
  • A megfelelő felkészüléssel a változást elősegítheted… 
A kontroll vágya…

Aki a szenvedélybetegségből való felépülés szempontjából a Fejlődési zóna Felkészülési tartományában van, az felismerte és elfogadta, hogy problémái vannak az alkoholfogyasztással vagy a szerhasználattal, de még nem kellően motivált ahhoz, hogy cselekedjen is – annak ellenére, hogy megtette az első és egyben legfontosabb lépést: őszintén szembenézett a szerhasználati szokásaival.

Mivel bizonyos szerfüggőségek esetében az egyén sokszor akár évekig nem tapasztal a szerfogyasztási szokásaihoz köthető súlyos testi, lelki és társas problémákat, sokan vannak, akik csak több évnyi szerhasználat után kezdik el fontolgatni a leszokást. Te azonban már tudod, hogy a gondjaid némelyikének a hátterében a szerhasználati szokásaid állnak. Bár nem biztos, hogy minden egyes problémádat közvetlenül az ivás vagy a drogozás okozza, azt már felismerted, hogy a szerhasználat bizony súlyosbítja a bajaidat, vagy éppen akadályozza a megoldásukat.

Az is lehet, hogy úgy érzed, tulajdonképpen minden rendben van az életedben. Közben viszont valószínűleg azt is tapasztalod, hogy a szerhasználat valójában már nem nyújtja neked azt az élményt, amelyet korábban, sőt kezdenek egyre terhesebbé válni a szerhasználati szokásaid. Még ha nem is tartod magad masszív alkoholistának vagy drogosnak, azt már nagyon jól tudod, hogy bizony ideje behúzni a féket.

Elképzelhető, hogy leginkább arra vágysz, hogy úgy ihass vagy drogozhass, hogy annak ne legyenek negatív következményei. Ha nem is akarsz teljesen leszokni, bizonyára ritkábban és kevesebbet szeretnél fogyasztani az adott szerből. Az is lehet azonban, hogy tisztában vagy vele: teljesen fel kell hagynod a szerhasználattal, mert számodra az „egy pohár/adag” után valójában nincs megállás.

Olyan helyzetben vagy, mint egy kötéltáncos. Próbálsz egyensúlyozni a szakadék felett, de ez egyre több energiádat emészti fel, és egyre gyakrabban teszed fel magadnak a kérdést: Megéri ez?

Talán az alábbi vagy az alábbiakhoz hasonló mondatok is gyakran elhagyják a szádat.

  • Az biztos, hogy nem akarok teljesen leszokni, de visszaveszek a mennyiségből.
  • Nem állok le teljesen, de ritkábban fogyasztok.
  • Nem tudom az életemet elképzelni úgy, hogy soha ne igyak egy kortyot sem, vagy néha ne tépjek be.
Hiedelmek

A rendszeres szerhasználatról való teljes leszokással kapcsolatos negatív kijelentések hátterében általában különféle feltételezések, illetve hiedelmek állnak. Az egyes hiedelmek kialakulását pedig többek között olyan tényezők határozzák meg, mint az egyén függőségének mértéke, valamint az illető testi-lelki egészségi állapota, családi körülményei és munkahelyi viszonyai.

Gondold végig, hogy a következő hiedelmek közül vajon melyek befolyásolják a Te gondolkodásodat?

  • Ha nem használhatok szert, biztosan mindenféle gyötrő testi és lelki tüneteim lesznek.
  • Muszáj valamennyi szert fogyasztanom, hogy ne szorongjak.
  • Szerre van szükségem ahhoz, hogy egyáltalán aludni tudjak.
  • Az életet képtelenség józanon elviselni.
  • El kell intéznem egy rakás fontos dolgot, mielőtt belevághatnék a leszokásba.
  • Nincs egyetlen normális pszichológus vagy pszichiáter, akihez szívesen járnék.
  • Nem létezik olyan módszer, amellyel biztosan sikerülhet leszoknom.
  • Valószínűleg le sem tudnék szokni, mert annyira akaratgyenge vagyok.
Problémák helyett megoldások

Függetlenül attól, hogy melyik kijelentésben ismertél magadra, bizonyára feltűnt, hogy mindegyik mondatban van valami közös. Ez pedig nem más, mint az, hogy a megfogalmazójuk a problémát helyezi a fókuszba – és nem a megoldást. Aki ugyanis még „csak készülődik” a leszokásra, hajlamos a nehézségekre koncentrálni, és nem feltétlenül a megoldásokat keresi.

Ha Neked viszont eleged van az egy helyben topogásból, akkor érdemes a megoldáskeresés irányába elmozdulnod. Ehhez először is arra van szükség, hogy megfigyeld a függőséged természetét, illetve a saját gondolkodásodat és viselkedésedet, és megvizsgáld, min és hogyan kellene változtatnod ahhoz, hogy ne a szerhasználati szokásaid és azok következményei határozzák meg az életedet.

A tisztánlátás a változás elengedhetetlen feltétele… Keresd a választ az alábbi kérdésekre!

  • Miként működik a saját függőségem?
  • Milyen eszközök állnak a rendelkezésemre ahhoz, hogy le tudjak szokni?
  • Ki tudna segíteni nekem a leszokásban?
A változás

A változástól való félelem nagyon erős érzés tud lenni. Vannak, akik szó szerint veszélyben érzik magukat, ha arra gondolnak, hogy változtatniuk kell a szokásaikon. Ez pedig meggátolja őket abban, hogy lépéseket tegyenek akár olyan változások irányába, amelyek egyértelműen kedvezőek lennének számukra.

Bátran változtass! Nem kell a tökéletes alkalomra várnod, vagy a tökéletes módszerre vadásznod. Egyszerűen csak kezdj el foglalkozni önmagaddal, és gyarapítsd a függőséggel és a szenvedélybetegségből való felépüléssel kapcsolatos ismereteidet. Olvass a témában, nézz meg videókat, menj el előadásokra, keress fel egy szakembert – hogy pontosan megérthesd azt a helyzetet, amelyben éppen vagy. Ha ugyanis elkezdesz egy kicsit tisztábban látni, csökkenni fog benned a változástól való félelem érzése…

Feltehetőleg Te sem akarsz az örök fontolgatók táborába tartozni. Te sem szeretnél olyan ember lenni, aki már tudja, hogy változtatnia kellene, és mégis csak beszél a problémájáról ahelyett, hogy megpróbálná megoldani azt. Te sem tervezed megtapasztalni, milyen a tétlenség folytán éveken át reménytelenül szenvedni, és csak várni valami csodára. Te sem szándékozol egyre kevésbé elégedett lenni az életeddel, és szép lassan beletörődni a helyzetedbe.

A tartós fontolgatásból való kiút nem máson, mint a tisztánlátáson és az önismereten keresztül vezet. Ha el tudod képzelni a jövőbeli Józan Énedet, akkor biztos lehetsz benne, hogy a cselekvést nem fogod tovább halogatni.

Egy praktikus tanács: hasznos lehet, ha a függőségről és a józanságról szerzett ismereteid birtokában összeállítasz magadnak egy listát, amely tételesen tartalmazza az összes előnyt, amelyben a változás révén, illetve a józanságnak köszönhetően részesülhetsz.

Jó hír: a józanság mindig többet ad, mint amennyit ígér.

NE FELEDD:
Ha kellő időt töltesz felkészüléssel, biztos lehetsz abban, hogy a jutalom nem marad el!

Ha e-mailben is szeretnéd megkapni az Optima Teszted eredményét egy letölthető fájlban (teljesen ingyenesen), csak töltsd ki az alábbi mezőket, és kattints a gombra.

E-mail-cím:*
Név:*
ÁSZF és adatvédelmi szabályzat:* Az ÁSZF-et és az adatvédelmi szabályzatot elfogadom.